Navigáció átugrása.
Fiatalok szolgálata fiataloknak

Története

Az Antióchia programot a 1960-as években fejlesztették ki az Egyesült Államok Indiana ál-lamában fekvő Notre Dame katolikus egyetemen. Később a fiatalabb korosztály számára is adaptálták, és plébániai alapokra helyezték. Az Antióchia elterjedt a világ különböző pontjain. Magyarországra az ausztráliai Antióchia közösségek missziós igyekezetének és szereteté-nek köszönhetően jutott el 1994-ben. A budapesti Szt. Rókus plébánia nyolc fiatalja, egy házaspár és egy atya hozta haza ezt a közösségi formát, és krisztusi küldetésük lelkesedé-sével kezdték építeni az első magyar Antióchia közösséget. Hat hónapi felkészülés után, 1995 februárjában került sor az első magyarországi Antióchia Hétvégére.
Az Antióchia Hétvége alkalom az új tagok meghívására, és e közösségi forma átadására más, érdeklődő plébániáknak. A fiatalok nyitottsága és missziós lelkesedése alapvető ke-resztény küldetésünk, közösségeink építése számára. Ennek köszönhető, hogy országszerte számos plébánia megismerkedhetett az Antióchiával, és jelenleg (2009-ben) húsz működő közösség van. A félévente megtartott Antióchia közösségek nyomán a magyar Antióchia elmúlt 15 éve alatt közel 5000 fiatal élhetett át egy-egy Antióchia Hétvégét, elgondolkodva a hitről, közelebb kerülve Jézushoz.